Új nap 

Új nap

Karon ülő gonosztevő

I.

Ma fényesebb a reggel, mint tegnap volt, portás Robi hunyorgó szemmel méregeti a világosodó eget, az Aranytányér peremét fürkészi amint az méltóságteljesen a horizont fölé emelkedik. Minden nap új, nincs belőle két egyforma.

Udvaros Józsi lép be a lengőajtón, táskáját szeleburdin lóbálva.

- Végre lenyírták a füvet a közmunkások! Persze a szemetét már nem söpörték ám le a járdáról... - Meg sem áll, nagy léptekkel siet lefelé az alagsorba. Még hátrakiáltja Robinak: - Látta a kisrókákat a parkban?

Vizes Karcsi is megérkezik új baseball sapkájában. Odaköszön liftes Janinak, aki az újságárussal diskurál:

- Pálinkásat! Jó sokat!

A vécében egy sötét alak nyögdécsel, valami hajléktalan, már órája kutyul a repedt ülőkén.

- Bezzeg, ha a Zsuzsika lenne szolgálatban - morgolódik Jani -, amilyen határozott természetű, semmi lacafaca, hívná a rendőröket, oszt' kihajíttatná velük ezt a szorulásost. - Haragvó arccal nyitogatja-csukogatja a lepedőnyi újságot. - Róbert barátunk viszont, már elnézést, egy kissé, hogy úgy mondjam, puhány. Nem való portásnak. Így van, Margitka?

A folyosón asztalos Ali siet el, kezében a személyzeti vécé felsallangozott kulcsát szorongatva. Újságos Margitka utána kiált:

- Alika, mikor hozza már vissza az Ufó Magazint?

De Ali csak lépdel szaporán tovább.

- Meg a Józsi se való udvarosnak - fordít a lapon lendülettel Jani. - Beszél összevissza. Még hogy rókakölykök a városban! Megártott ennek a söprűsnek a kórházi ápolás! Oda is, a kórházba, hogyan került be: férges lett a teste. Még az agyában is találtak valamilyen élősködő csírát. Folyton a veszélyes hulladékkal vacakol ez a Józsi. Hát most megszívta: másfél hónapig feküdt az intenzíven. Mindjárt a sérvét is rendbe tették neki. Hülye Józsi! Így van, Margitka?

Kis csapat közeledik a porta felé, libasorban jönnek, elől Csillagszemű lépdel, kissé imbolyogva, mögötte egy hátitáskás torzomborz alak, és még két társuk, teli reklámszatyor húzza a vállukat, kukázott orvosságos üvegek, amiket itt szeretnének tisztábbra mosni, csak annyira, hogy átvegye őket a gyógyszertári kisasszony.

- Nézze, Margitka: az új nemzedék! - Jani hanyag mozdulattal a pultra dobja az átlapozott újságot, és ingerülten fölkapja a másik lapot. - Ahogy emelkedik a hőmérséklet, ezek mindjárt előbújnak. Vagy a fényre; a rossebb tudja! - Ellenséges pillantást vet Robira, aki még mindig mozdulatlanul áll szűk kalitkájában, mintha gyökeret eresztett volna a lába. - Persze, nem csoda. Tudják, hogy ma a Robi van szolgálatban... - Erélyesen rákiált a szedett-vetett bandára: - Hé... kások!

Kiáltására egy ütemre megtorpan a díszes csapat.

A hangra Robi föleszmél; álmosan kidugja a fejét a súgólyukon.

- Bocs, tanár úr! - magyarázkodik Csillagszemű Robinak. - Lenne itt egy kis melódia. Néhány üres üveget kéne rendbe tennünk. Ha meg nem sértünk. Megengeded, tanár úr?

- Robi - szól oda Jani komoly arccal a portásnak -, tudja, ugye, hogy máma itt rendnek kell lenni.

- Az ám, fiúk - kiáltja udvaros Józsi az alagsorból, mintha kútból -, ma jön a miniszter! Mindjárt itt lesznek a biztonságiak. Még a vécé öblítőjébe is belesnek.

- Ez a helyzet, vitézlő urak - hajtogatja Jani elégedetten jobbról balra, balról jobbra az újságot; kissé szenvelgően mondja: - Úgy hogy amerről jöttetek, ugyanarrafelé el is tűnhettek. Kívül tágabb! Ha-ha!...

- Ki vagy te, kérlek, hogy a portás úr helyett intézkedj? - kérdi a csapatból a legifjabb tag.

- Majd mindjárt bemutatkozok neked!

- Hogy minket itt utasítgatsz kényedre-kedvedre, ki vagy?

- Nyu-gi! - Csillagszemű magasra tartott ujjal békességre inti lázadó csapattársát. Higgadtan, tisztelettudóan Robihoz fordul.

- Ígérjük, tanár úr, nem gyűrjük bele a lefolyóba a vignyettát.

A többiek helyeselve bólintanak.

- Hányni sem hányunk a falra, igaz, fiúk?

Újabb egyöntetű bólintás.

- Jók leszünk, mint az angyalkák, istók zicsi!.

- Zicsi! - kántálják a tagok kórusban.

- Plusz - ragadja meg a szót Csillagszemű -, ha megengeded, tanár úr, megborotválkoznánk hamar. Ha már, ugye, jön a miniszter...

Robi nem is hallotta.

- Te egy úr vagy! - örvendezik Csillagszemű - Köszi.

Arcukon sunyi grimasszal, betotyognak a fiúk a férfi vécébe sorban. Kis- és nagy orvosságos üvegek csilingelnek a kagylóban. Széles sugárban engedik rájuk a melegvizet. Hadd folyjon! Üvegmosáshoz kell a meleg.

*

- Veszik, viszik, eszik a gombát!... - kiabálja konyhás Margitka, amint nagy lobbal elhúz a bejárati szélfogó mellett, ahol kipakolta már zsenge sampinyonjait Sándor, a sasorrú gombász.

Kinn, az ajtó előtt teltkarcsú nő cigarettázik. Olyan gyors ütemben pöfékel, ahogy a szíve dobban. Amint a füstöt beszippantotta, tüstént kifújja, szinte nem is slukkolja le. A csikket körömig égeti, aztán parázslón bevágja a szemetesládába.

Vörös hajú, fiatal, diplomatatáskás hölgy áll meg a porta előtt.

- Jó napot kívánok!

Liftes Jani hátul a fogát szívja:

- Kííívánok!...

- Fölhívhatnám - kérdi a nő Robitól nyájasan -, innen a portáról, dr Szilvásyt, dr Maudlert és dr Sopolyait? Szabad?

- Már hogyne szabadna! - szól Jani a szétnyitott újság lapja fölött kukucskálva. - Ejnye, Robi! Maga ilyen kulcsfontosságú helyzetben tanácstalan?!

A nő mosolya melegen simogató; felnyitja a táskáját és egy fényes, amerikai zászlós golyóstollat emel ki belőle, amit szívélyesen Robinak nyújt.

- Szervusz! - csiviteli máris a telefonkagylóba. - György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai nap folyamán? Tudod, a szokásos terméklista... Mondjuk, valamikor a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

Lujzika, az éjszakás takarító három nejlonszatyrot lóbálva döcög lefelé a lépcsőn.

- Úgy látszik, itt mindenki levetkezik - kiáltja. Nézze-e, Robika, három férfipantalló!... No de miben mentek akkor ezek haza?!...

A diplomatatáskás nő újabb számot tárcsáz.

- Szervusz! György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai nap folyamán? Tudod, a szokásos terméklista... Mondjuk, valamikor a déli órákban, jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

- Tegnap meg egy nagy sárgarépa volt itt a férfi vécé lefolyójában - panaszolja Lujzika. - Olyan emberesen nagy, tudja, Robi. Kitellett volna belőle egy vasárnapi húslevesre való.

- Szervusz! - köszön újfent György Etelka a telefonba. - György Etelka vagyok. Hogy vagy?... Megkereshetnélek a mai napfolyamán? Tudod: a szokásos terméklista. Mondjuk, valamikor a déli órákban... Jó lesz?... Köszönöm. Szervusz!

- Hát itt tényleg mindig van valami új - sóhajt mélyet Lujzika. - Lehet válogatni. A nőiben például bugyik vannak eldobálva folyton. Véresek. Fostosak. Hogy a csúnyábbját ne mondjam. Szép nagy állatfaj a miénk, Robika.

A diplomatatáskás nő, befejezve a telefonálást, mélyen behajol a porta ablakán, és hálából újabb amerikai zászlós golyóstollat helyez Robi elé a pultra.

Liftes Jani, észlelve a rendkívüli alkalmat, mögéje oson a farát mutató hölgynek, és akkurátusan gombolni kezdi a sliccét.

Lujzika észbe kap.

- No, megyek, mert tere-fere, oszt' megég a rántás!... - A lépcsőfeljáró korlátjától még visszakukucskál. - Egész éjjel mosott az automata. Mit gondol, Robi, maradt még valami épen odafenn, a kuckóban?

*

A vécéből Csillagszeműék totyognak kifelé megborotválkozva, felmálházva, kipirulva. A porta előtt sorba állnak. Csillagszemű előre lép, katonásan szalutál Robinak.

- Üdvözöllek, dicső lovag! Szép a ruhád, szép a lovad!... - Somolyogva suttogóra fogja. - Ehun ni, tanár úr, egy kis falmelléki!...

Robi köszöni, nem kér a borból. A lopott paprikát is szerényen visszautasítja azzal, hogy Csillagszeműéknek bizonyára nagyobb szükségük van rá.

- Te egy úr vagy. Nem hülyeség! - Csillagszemű véresen komolyra fogja. Mondja, hogy kapott ma egyik úriember barátjától kétszáz forintot. - Képzeld, csak úgy a kezembe nyomta. - Látni rajta, hogy meg van hatódva. Nemkülönben a többiek, akik körülötte álldogálnak, mint a csibék a kotlós körül. Egyikőjük unalmában megkérdi a portástól:

- Mi a neved?

- Robi.

- Sanyi - vágja rá amaz.

- Robi - mondja nyomatékkal Robi.

- Sanyi - válaszolja nyugodtan Sanyi.

Savanykás bor- és cefreszag terjeng a levegőben.

- Plusz még - folytatja Csillagszemű Robihoz fordulva - maradt 120 forintom tegnapról. Ennyiből bőven telik ma mindenkinek egy fejadagra.

- Meglesz a felöntés, mi, Jocó? - kiáltja Jani hátulról, vigyorogva. Mire a fiúk nyomban rákezdik a kuncogást, körben, boldogan.

- Hanem, kérlek, tanár úr - szól Csillagszemű súlyosan -, fognak nekem hozni ide, tudod, a Biztonságos Nándi és a Biztonságos Laci, hoznak nekem ide, ma, egy vadi új beretvát. Légy oly kedves, tedd el a fiókodba. Majd érte jövök holnap.

Robi bólint, és a két amerikai zászlós golyóstollat Csillagszemű kezébe nyomja.

- Te, tanár úr - folytatja Csillagszemű felélénkülve -, nem rossz buli ám ezzel a Nándival üzletelni. Főleg, hogy ingyen hoz nekem mindent. Rendes fazon. Egy tanár.

- De most már mennünk kell - mondja Sanyi szomorúan.

Csillagszemű hajlottan áll a porta kisablaka előtt. Az egész csapat meghajol Robinak.

*

- Na, mit szól, Robi, tegnap elkötötték a drága bicajomat a nagybani piac korlátja mellől. Nagy erejű csípőfogóval elvágták a láncot, a szemetek. Azt ott is hagyták, meg a lakatot. Otthon az asszony nem hitte el, hogy ez van... Hogy az 50 000-et érő járgánynak annyi. Azt mondja: Má mégin hülyűsz itten!... Hülyül az apád!, mondom... - Jani a porta párkányára könyököl haverkodva. Meséli, hogy váltott a közeli postán egy levélszekrényt múltkor. - Csak négyezer egy évre. Ennyiért a bolondnak is megéri. Gondoltam föladok egy levelet magamnak, csak úgy, próbaképpen. Négy nap múlva megyek, megnézem, megérkezett-e? Hétfőn nincs. Kedden nincs. Szerdán nincs. Na, mondom, mese nincs, megkérdezem a postáskisasszonyt, mi van ilyenkor, hol van az én levelem, amit magamnak írtam...

A fal mellett, a fehér padon betegek ülnek, és műanyagpohárból narancsitalt iszogatnak, hozzá süteményt harapnak.

Kinn a bejáratnál szorgalmasan tevékenykedik a csikkszedegető nő. Kihypóztatta a haját mára. Hófehérke szedegeti a büdös bagót. A nő a szájával ütemesen nyámmog. Lábán a szakadt harisnya meg van csavarodva.

Robi mélán hallgatja Janit, közben el-elnéz Jani széles válla fölött előre. A Biztonságos Nándit és a pénztáros kisasszonyt látja állni a bejáratnál; várják, hogy beérkezzen a szolgálati gépjármű. A sofőr valószínűleg Ökrös Vili lesz, de az is lehet, hogy a Bukta. Biztonságos Nándi pénzért megy a bankba, láncos bőrönddel, a pénztáros kisasszonnyal összeláncolva-lakatolva. Nándi nem jöhet közelebb a portához, kénytelen a korlát mellől kiabálni Robinak:

- Látta a medvebocsokat a parkban?

- Hogy?!...

- Azt kérdem, látta-e a medvebocsokat a parkban?

- Nem kis róka?...

- Bocs! - mondja Nándi, és elsiet kifelé a kapun a pénztáros kisasszonnyal összeláncolva-lakatolva; megérkezett az Ökrös-fogat.

II.

Jönnek, mennek, elvonulnak, átvonulnak. Jönnek a barna, meleg, élre vasalt nadrágok, eltaposott cipők, csizmák, díszes overálok (püspöklila alapon apró, fekete madarak szállnak), a fűzős cipők.

Egy nőn fényes kabát; vízhatlan, színjátszó anyag. A csempék visszatükrözik a lépcsőfordulóban. A fején barna, majdnem téglavörös színű kalap, a lábán hosszú szárú, fekete lakkcsizma.

Lépcsőkön fel, lépcsőkön le, vágtat a kartonozós lány, hóna alatt nagy pakkban viszi a lejegyzett korokat és kórokat, a gyerekkori tuberkolózis dokumentumait, menstruációs zavarokéit, fekéjekéit, oltásokéit.

Miközben kint az utcán egy egész család eszi a banánt (három gyerek és a két szülő). A kuka mellett állnak, jóízűen zabálnak, húzzák, tépik a banán héját.

Robihoz bizalommal fordulnak a nők:

- Mondja, hol lehet itt pisilni?

Lám, a kövér laboros lány is ugyanarra vágyik: fogja a fiúja kezét a büfénél, és forró puszikat nyom a szájára, a kisujjukat összeakasztják, turbékoló galambok.

Egy férfi harsányan kiabál a kartonozó előtt. Az idővel van baja. Hogy iderendelték, most meg közlik vele, hogy csak később kerül sorra. Zeng a folyosó tőle. Kimegy a bejárat elé. Ott mindjárt elkezdi panaszolni a dohányzó férfinak, hogyan járt. Szentségel. Aztán hűvösen kér egy cigit:

- Adjon már, nem látja, milyen ideges vagyok!

Orvosok vonulnak a folyosón, bekötött szájjal - fehér Zorrók.

Egy mamika talpig feketében elcsoszog:

- Nem szól hozzám senki; hová megyek erre?...

Robi mintha nem jól hallotta volna: kidugja a fejét a kisablakon. De a gyászruhás addigra már eltűnt.

Sehol a hó. Bajára indul a mentő, a sofőr érdeklődik Robitól, felhívhatná-e a feleségét a portáról?

Hogy: vigyen, vegyen (négy/két/hét üveg?) pezsgőt, hallani az utasítást a telefonból.

- Persze - feleli a férfi készségesen -, persze, anyukám.

Vizes Karcsi a falnak dőlve nyeli a piskótát. Levetette a kopott, kék munkaköpenyét. Aranka, a nővérek nővére nyomban megjegyzi:

- Látja, Karcsi, így mindjárt más! Nem ám mindig a mundér. Most már meggyőződtünk róla, hogy magának is van lába.

Délig is elálldogál így a Karcsi, falat támaszt, figyeli, ki merészel mobiltelefonozni. Nem az ő dolga az ellenőrzés, de szívesen intézkedik. Harcba is száll, ha kell. Volt rá eset, hogy kellett. Pofon is elcsattant. A Karcsi adta. Miután kapott egy nyakast. Vagy orrfacsarósat? Tény, hogy a szemüvegének annyi lett. De elintézte az igazgatónál, hogy az intézet kifizesse, hiszen ő az intézet érdekét védte. Most aranykeretes a szemüvege, szebb, jobb, mint a régi volt. Ha ezt is megunja, mondja, leken majd valakinek egy fülest.

*

A hajléktalan férfi, aki a múlt héten három cserepes virágot hozott be (próbálta őket eladni; láthatóan elfagytak a növények), most kifelé visz egy cserepes kis fát (leander?). A biztonsági őr utána iramodik, eléri még a lépcsőn, megragadja a távozó karját: - Ezt itt szerezted minálunk, igaz? - Á, nem, mondja a férfi nyugodtan. Mire az őr: - Még hazudsz is, te, hiszen ma virág nélkül jöttél ide, láttam! - Nem, dehogy, ő virággal jött, igazítja ki az alak. Az őr arca paprikavörös. - Na tűnj! Még találkozunk!

Van olyan takarítónő, aki, miután kivágták állásából (trehány volt, lopott stb.), bosszúból visszajár az intézetbe - szükségét végezni. De csak akkor jön, amikor hasmenése van, és olyankor jól összerondítja a kagylót, ülőkét, kövezetet, falat, ameddig bírja anyaggal, aztán - mint aki jól végezte dolgát - úgy hagyja. A piszkos bugyiját a sarokba vágja.

A két mentős a portával szemben lévő fehér padra ülteti az asszonyt. A lába van eltörve, begipszelték neki. A mentősök keresik a tolószéket. A beteg türelmesen várakozik. Olyan csapottas arcú, az orra ellaposodva, a szeme alatt sötét foltok, akár ütésektől is eredhetnek, de lehet, hatalmas kimerültség az oka. Régi fazonú, varrt élű piros melegítőben van. A lábán maszatos zokni. Oda tekint most, a törött lábára. Pillantása nyugtázó. Jó nagy marha voltam! Vagy megelégedést fejez ki az arca, az is lehet. Ezzel a kis töréssel elleszek egy darabig, benn a melegben. Nincs otthona, családja, valaki, aki főzne, mosna rá, senki. Se férj, se gyerek. Csak egy girhes macskája van, szőre-hullató, csipás szemű.

A mentősök nem találják a tolószéket, végül a hosszú fehér toló-ágyra fektetik a törött lábú asszonyt. A kocsinak a baloldali gumikereke a guruló felületen el van rehülve. S ahogy a mentősök tolják, a kerék kacsázva szitál, hangot is ad: mintha az ágyon hanyattfekvő folyamatosan szellentene.

*

Megjöttek a műszakiak. Ketten hordják föl az emeletre a tükröket, a mosdók fölé valót. Meg azt a kis párkányt, piperepolcot, a porcelánt. A festő Béla két ajtót visz egyszerre, plusz kéri a portán a nagy kulcscsomót. Robi Béla ujjára akasztja a nagy karikát. Béla lassan fordul a hóna alá csapott ajtókkal. Az egyik műszakis fiú (50-55 éves) hihetetlenül nagyorrú. A másik, a Lajos, pápaszemes, a szemüvege folyton le van csúszva az orra hegyére, ők ketten nagyon szomorúan vonulnak, mindig párban, nem tudják elhagyni egymást, kicsit hasonlítanak is már egymásra, mint az öreg házasok, 30-35 éve dolgoznak (ez persze túlzás) együtt. Szép az idő. Nincs szél. Nincs fagy. A kecskeszakállas festő Ernő hangos nagyon. Ő csak le-föl sétál, rém súlyos léptekkel, a lépcsőkön. Nem cipekedik, mégis mindig morog. Festeni sem fest nagyon, csak az overálját kente jól össze, meg az ingét. Tényleg olyan, úgy fest, mint aki nagyon dolgos. Reggelente elfüstöl néhány szál cigit, megreggelizik, megissza a kávét, a kólát, még egyszer rágyújt, aztán mondja, hogy most akkor neki kell állni dolgozni, de ő még előbb szarik. - Na, mi van, tárva-nyitva az ajtó, igen?! Na, mi van, sétálgatunk, sétálgatunk?! Na, mi van, csakúgy elhagyjuk a szolgálati helyünket, mi?! - Ilyeneket kiabál (mindig kiabál) a portásnak (Robinak vagy másnak), az Ernő, miközben komótosan, egész testét billegtetve lépdel föl-alá a porta előtt.

*

Áll a nő a plexin túl, jó egy méterre a portától. Robi épp telefonál, de azért fölpillant, kitekint a plexi-fülkéből.

- Taxit! - sóhajtja a nő.

Robi int, hogy azonnal intézkedik, és beszél tovább, valamilyen számlát lobogtat a kezében, bemondja a telefonba a számla számát: 007754, az összeget: 1115. Mire leteszi a kagylót - a nő eltűnik. Robi csodálkozva tekint körbe. Kis idő múlva újra megjelenik a nő a plexi előtt.

- Most akkor mi legyen? - kérdi Robi aggódóan.

- Kicsit várjon. - Így a nő. - Összeszedem magam.

Valóban gyengének látszik, arca sápadt, szeme beesve, a járása bizonytalan.

- Talán inkább vissza kellene mennie az orvoshoz - tanácsolja neki Robi.

A nő lemondóan legyint:

- Meggyógyulni? Ugyan!...

*

Festő Ernő a kólát rázza a büfénél. Rajta tartja a hüvelykujját az üveg száján, lassan engedi ki a szénsavat, sziszeg a kóla, sziszeg az üveg, sziszeg az Ernő - úgy fest így az Ernő a sűrű, fekete bajszával, loboncos hajával, amely eltakarja a fülét, úgy néz ki az Ernő tisztára, mint egy sziszegő, borzas borz.

- Hé! - kiált oda vizes Karcsinak két böffentés közt. - Már készíti Aladár a dobogódat, Törpe! Három lépcsős lesz. Annyi elég neked, hogy elérjed a kilincset?

- Persze.

- Az lesz ráírva, hogy "Karon ülő gonosztevő".

- Jó. És én majd arról figyellek téged, mikor szöksz át a kocsmába. Aztán jelentem a főnöködnek.

- Rendben. De én nem köpenyben megyek ám át. Soha abban...

*

Ahogy a sürgősségi mentősök tolják kifelé az intézetből a beteget, s ahogy ő fekve, a feketekeretes szemüvegén át a kék eget nézi merengve, és már rajta az infúzió - oly nyugodt, oly csöndes is, mintha a halál útján suhanna az öreg, s közben az utcán bömböl a cirkuszt reklámozó hangosbemondó; szép tiszta idő, enyhe szellő jár, lengedeznek a lombok.

*

Hatalmas csattanás; Robi kiszalad a fülkéjéből, de már akkor arccal a kövön fekszik a csecsemő. A babakocsi felborulva. A fiatal anya épp tápászkodik föl a kőről, fölkapja a síró csecsemőt, megrázza. A babasírás abbamarad. A kis kezek megállnak a levegőben. Síri csend a folyosón. Az anya még egyre rázza a kicsit. Aztán vigyázva a kocsiba helyezi a mozdulatlan csöppséget. Ránevet. Rákacag. Lassan elindul vele. Tolja kifelé a babakocsit. Egyre nagyobbakat lép. Már szalad.

*

Idős pár totyog el a porta előtt, hajlottan. A férfi magas, vékony, ősz hajú. Az asszony sorolja neki, hogy mit intézett. Szorosan a férje füléhez hajol. "600", vagy: "6000" - ezt mondja. És hogy minden jó lesz. "Majd meglátod".

*

Hirtelen és vadul támadt föl a szél. A bejárat előtti öreg pálmafát döntögeti. Az imént még fényesen sütött a nap, az utcán kigombolkozva sétáltak a járókelők, most meg már itt a vihar, ki akarja lökni a nagy fát az úttestre. Kisebb jegenyék (legény-jegenyék) is hajladoznak odább. A járda egy élő lucsok. A hirtelen zápor pillanatok alatt elverte a port: kis kanálisok folydogálnak szerte. S közben fönn, a felhők közt egy nagy, szabad térség megnyílik. Akárha az ég hasadna föl. Fényözön zúdul lefelé, egyenesen a hajladozó pálmafára. A millió csepp felragyog. Fönn a fényes nyílás. Lenn, a pálmafán, a pálmafa ágán a tündökletes ragyogás.

*

Megcsörren a telefon. Kérdezik Robitól:

- Van-e barack? Hát gomba? Na és tojás?...